3.Végre kiderült az igazság

- Várj, mindjárt odaérünk és mindent elmagyarázok! - mondta. 
- Mindjárt, mindjárt... mindig csak "mindjárt"! Elegem van tudod? Elegem van abból, hogy fogalmam sincs arról ami itt történik... Annyi kérdésem van amit még mindig nem tehettem fel, mert mindig csak mindjárt... - mondtam kiakadva. 
- Nyugi Katy! - nem tudtam, hogy honnan tudja a nevemet. - Felmegyünk az én szobámba! 

Felmentünk az 5.-re ahol a "C" jelzésű ajtó volt az ő lakása. Bementünk. Megkínált üdítővel és ropival, de nem kértem egyikből sem. 
- Kérlek ülj le, mert ez hosszú beszélgetés lesz! - mondta.
Leültem némán.
- Nos mivel az első kérdésed az volt, hogy ki vagyok, elmondom, de nem lesz könnyű. A nevem James Martin. - valahonnan nagyon ismerős volt ez a név, majd beugrott a cetli. - Gondolom arra már rájöttél, hogy nem vagyok átlagos ember... Tudom, hogy ez számodra elég rémisztő, de ha tudni akarod az igazságot, akkor azt is meg kell tudnod, hogy ki vagyok. Nagyon régóta vagyok itt a Földön, és élek úgy, mint egy normális ember. Több száz éve becsapódott egy hatalmas meteor New York közelébe. Hát azzal jöttem én és a fajtársaim. Körülbelül 10000-en jöttünk, de mivel nem tudtak beilleszkedni, nem tudtak alkalmazkodni ehhez az élethez, sajnos elpusztultak, és annyian maradtunk ahány embert ebben az épületben látsz. Mivel a becsapódás után mindenki ment a saját útjára, szétszóródtunk, és létre hoztam ezt az épületet, a megmaradt egyedtársaim részére. Menedéket és biztonságot ad. Tehát fel lehet fogni úgy, hogy űrlény vagyok... De nézz rám! Nem úgy nézek ki igaz? Külsőre egyáltalán nem vagyunk mások az emberektől... viszont belülről nagyon is különbözünk. Olyan képességeink vannak, amit az emberek nem értenének meg. Pontosan ezért bujkálunk. Nem szabad, hogy ezt bárki is meg tudja... Te vagy az első aki... aki... szóval, érted...
Több percen keresztül csak egy helyben ültem, és próbáltam felfogni, hogy mi is történt. Tehát egy földönkívüli?! És mit akarnak? Miért mondta el? Még mindig számtalan kérdés cikázott át a fejemben, mégsem tudtam megszólalni.
- Katy! Tudom, hogy nehéz megemészteni, de kérlek mondj valamit. Bármit! - mondta kétségbeesetten. 
Körülbelül fél óra múlva tudtam megszólalni:
- Én... Fogalmam sincs mit mondjak. Ez most így egy kicsit sok volt... 
- Teljesen megértem. Gondolom mára ennyi tudnivaló elég volt ugye?
- Nem! - mondtam határozottan. - Ha egyszer már elkezdted mondani, mindent ma akarok megtudni, hogy ne legyek minden nap sokkos állapotban. Szóval akkor a következő kérdésem az, hogy ha nem szabad, hogy megtudja ezt bárki is, akkor nekem miért mondtad el?  
- Azért mert amikor megláttalak a reptéren, olyan más voltál mint a többi ember. 
- Más? - kérdeztem meglepetten. 
- Igen! Tudod van egy olyan képességem, amivel nem úgy látok, mint például te, hanem arra van, hogy kiszúrjam nagy tömegben, vagy bárhol az ügynököket. Ha álcázni próbálják magukat akkor is észreveszem, mert az én látásom alatt ők úgy világítanak, akár a nap. Az átlagos embereket pedig sötéten látom. És te is fényes voltál. De máshogy fényes... Ha úgy láttalak volna, mint egy ügynököt, rögtön megöllek. De nem. Te valahogy máshogy... - mondta.
- Ööö... oké... Először is, kik azok az ügynökök? Másodszor, miért fénylek, vagy mi? Harmadszor, ha fénylek az gáz? 
- Az ügynökök azóta amióta tudnak a létezésünkről, el akarják pusztítani a fajunkat. Ezt én sem tudom. Azért hoztalak ide, hogy meg tudjuk miért. Hát Katy őszinte leszek veled! Nem hiszem, hogy jót jelent. És most, hogy tudod ezt az egészet, most veszélyben vagy!
- Ezt nem tudtad volna előbb mondani? 
- Te akartad tudni nagyon az igazat! De Katy ne félj! Az életem árán is megvédelek bárkitől! 
- Tényleg? - kérdeztem felcsillant szemmel.
- Igen! - mondta határozottan és komolyan.
- Köszönöm James!
Majd lassan odamentem hozzá és megöleltem.
- Nincs mit.
- És azt is, hogy elmondtad ezt az egészet! De kérlek segíts megtudni, hogy mi történik velem. 
- Addig nem nyugszom, amíg meg nem tudjuk. Kérünk segítséget a többiektől, és minden rendben lesz ne aggódj! Gyere! Bemutatlak valakinek! 

Felmentünk a lifttel a 8. emeletre, és bekopogtunk a "B" feliratú szobához. Egy magas, hosszú szőke hajú, nagy mellű, vékony nő nyitott ajtót fehérneműben... Hirtelen féltékenység fogott el... Közben azt sem tudtam, hogy ki ez a nő, és azt meg végképp nem értettem, hogy miért vagyok féltékeny, hiszen nem vagyok James barátnője. 
- Ő... Izé... Talán rossz helyre jöttünk? - kérdezte James nagyra nyílt szemekkel a nő idomait bámulva. 
- Szia James! - mondta az ismeretlen csinos nő.
- Maga ismer engem? - kérdezte James.
- Ugyan már! Ne hogy magázódjunk! Tegeződjünk, mintha a barátnőd lennék hiszen nem vagyok olyan öreg! - szólt a nő. 
Már a feltételezés sem tetszett.